hirdetés
Mai névnap: Máté, Mirella
11 gól, amelyről lemaradtál, ha csak nem nézel olyan meccseket, amelyekről még a neten is nehéz közvetítést találni.
Régen jelentkeztünk már az egyik kedvenc rovatotokkal, így három havi "termést" gyűjtöttünk össze a legvadabb orosz belsőkamerás felvételek közül. Félóra lemezrecsegés és üvegcsörömpölés, némi sikítozással fűszerezve.
007+3 gyönyörű színésznő, akik az elmúlt 40 év során James Bond oldalán tündököltek: segédkeztek a világ megmentésében, küzdöttek a gonosz ellen és magukra vonzották a férfi tekinteteket.
Tudom, hogy titeket a lista érdekel, főleg az első helyezett, de mégis egy szerkesztői sírás a bevezető: ez nagyon nehéz volt! Tényleg a magyar nők a legszebbek!
Firstman - Hogy Te legyél az első! - Címlap
vasárnap, aug. 25 2013

27,5 millió dollárért (több mint öt és fél milliárd forintért), példátlanul magas összegért kelt el egy 1967-es kabrió Ferrari  - tudatta honlapján a CNN.

hétfő, aug. 19 2013

Csaknem 18 millió dollárt (4 milliárd forintot) tartott több mint két tucat bankszámlán, és 25 ritka gyémántot is őrzött aranyrúdjai mellett Liu Tien-an, a kínai nemzeti fejlesztési- és reformbizottság volt helyettes vezetője, akit korrupciós vádak miatt nemrégiben zártak ki a kommunista pártból - írta hétfőn egy hongkongi üzleti napilap.

hétfő, aug. 19 2013

Az egyszeri csempész kalandjai egy megélhetési sztriptíz táncosnővel és két besózott kamasszal. A lényeg persze az, hogy Jennifer Aniston levetkezik.

hétfő, aug. 19 2013

Berenice Marlohe a Skyfall Bond-lánya volt, legalábbis addig a méltatlanul rövid ideig, amit a forgatókönyvírók adtak neki.

hétfő, aug. 19 2013

Fogj össze 15 haverral a neten, aztán ugorjatok ki együtt ejtőernyővel, hogy megrohamozzátok a bankot – persze mindezt csak a játékban!

hétfő, aug. 19 2013

Sokan allergiásak a zsúfolt terekre és a tömegre. Ugyanígy sokan repülnek üzleti okokból heti rendszerességgel, akár kontinensek között is.

péntek, aug. 30 2013

Sorra jönnek ki a gyárból az új design-elv szerint készült Jaguarok, mivel a gyár is rájött: ez a külső bármilyen méretben, bármilyen karosszéria változatnak jól áll!

hétfő, aug. 19 2013

Változott a számozás Münchenben, ennek köszönhetően az M-es gépek között is megjelenik a 4-es szám, igaz, egyelőre még csak koncepcióként.

vasárnap, aug. 25 2013

A Ford bemutatja Európa első, 99 g/km CO2-kibocsátású benzinmotoros családi autóját: az új Focus 1.0 EcoBoost üzemanyag-fogyasztása 4,3 l/100 km, a 2014-ben piacra kerülő modell lesz a Ford eddigi legtakarékosabb benzinmotoros családi autója.

szombat, aug. 10 2013

Nem lennél egyedül, ha egyik nap felhurcolkodnál a lombkorona szintre, ráadásul nem csak a madarak várnának Rád! Ők ugyanis már ott élnek:

4 / 43 oldal
2014 jan. 02 , csütörtök 0 hozzászólás
2013 legjobb pillanatképei - galéria

Véletlen egybeesések, elkapott pillanatok, okosan kivárt hátterek - nézd meg nálunk azt a 15

2014 jan. 04 , szombat 0 hozzászólás
2013 legnépszerűbb cikkei

Ennyien nem tévedhetnek! Nézd meg Te is ezt a listát, mert a többiek már mind olvasták az alábbi

2014 jan. 11 , szombat 0 hozzászólás
Kiegyenlítődtek a nemek internethasználati szokásai

A korábbi évek során az online világban uralkodó "férfi dominancia" mára szinte teljesen eltűnt, és

2014 jan. 11 , szombat 0 hozzászólás
Bors a német gyártók orra alá - Lexus RC F

Valósággá érhet a 2013-as Tokyo Motor Show-n bemutatott RC Coupe tanulmány, ugyanis ennek a

2014 jan. 02 , csütörtök 0 hozzászólás
Chuck Norris megengedte, hogy megvedd a házát

Az akciófilmek rettenthetetlen szakállas sztárja úgy döntött, hogy átengedi a kaliforniai házát egy

2014 jan. 02 , csütörtök 0 hozzászólás
A Vasember 3 hozta a legtöbb bevételt

Az amerikai-kínai sci-fi hozta világszerte a legtöbb bevételt a mozikban 2013-ban, így a

2013 ápr. 29 , hétfő 0 hozzászólás
"Egyfajta angol humort képviselek" - dr. Tordai István

Kitanul egy férfiember egy relatív megbecsült és jó lehetőségeket kínáló szakmát, de mégis vált!

Vélemény Blog

  • Szerző
    Csak egy valaki nevet a magyar foci bohózatán
    Összegyűlt a szakma nagyja Telkiben, az MLSZ bázisán. Örömmel, titkoltan kelletlen, de minden csapat edzője, vagy technikai vezetője tiszteletét tette az új szövetségi kapitány, Pintér Attila első nagy közös elmélkedésén. Pinyő ennek örömére egyből megadta a következő évek (hónapok?) zászlókra írandó szent jelszavát: „sikert csakis közösen érhetünk el”. Köszönjük Attila, leülhetsz.
Tovább a blog kategóriába
hirdetés

Top10

5 ok, amiért félrelépnek

Nézz meg egy-két női filmet, valamelyikben tutira a megcsalás lesz az egyik téma. A fikcióknál még
Bővebben

Milyen levelet írj a

Ez nagyban függ attól, milyen hatást szeretnél elérni. Tegyük fel, hogy nem egy egy éjszakás
Bővebben

A magyar nők a

Tudom, hogy titeket a lista érdekel, főleg az első helyezett, de mégis egy szerkesztői sírás a
Bővebben

Hogyan nyűgözhetsz le

A nő nem palacsinta, így nincs hozzá biztos recept, de szerencsére nem is csak egy „elkészítési”
Bővebben

"Egyfajta angol humort

Kitanul egy férfiember egy relatív megbecsült és jó lehetőségeket kínáló szakmát, de mégis vált!
Bővebben

Ez kell neked! - 3D TV

Épp TV-t vennél, de nem tudod melyiket? Összeszedtünk neked 10 remek ajánlatot, olvasd végig és
Bővebben

Hogyan cserkészd be a

Akárki, akármilyen nagydumás is, ha tényleg komolyan veszi az adott nő meghódítását, rögtön érzi a
Bővebben

Nyakkendő kisokos:

Nyakkendőt hordasz minden nap? Csak egyszer szeretnéd felvenni, de akkor tökéletes legyen? Tudj meg
Bővebben

Az 5 leghasznosabb

Sokat vezetsz? Van okostelefonod? Ezeket telepítsd! 5 igazán hasznos alkalmazás autósoknak.
Bővebben

10 német szépség -

A németek sem feltétlenül a szépségükről híresek, ráadásul talán kevesebbet is szerepelnek a magyar
Bővebben