hirdetés
Mai névnap: Kelemen, Klementina

BL: Csak az biztos, hogy idén német csapat nyeri

A negyedik házidöntő miatt lehetetlen, hogy ne német csapat győzedelmeskedjen a legnívósabb európai focikupában, de melyiküknek van nagyobb esélye? Elemzés.

 

8 lényeges szempont szerint hasonlítjuk össze a csapatokat, a csapatrészek erőssége, a szakmai stáb, a háttér és a forma alapján megpróbáljuk már egy nappal a döntő előtt megjósolni a győztest.

Kapus (9-8)
Manuel Neuer egészen biztosan ott van a világ 5 legjobb kapusa között, még a sokszor felesleges kijövetelivel együtt is. Ezekben bízhat elsősorban a Dortmund, hogy a szőke kapuvédő egy pontrúgás alkalmával elhagyja a gólvonalat, azon állva ugyanis alig akad ellenfele. Vele szemben Roman Weidenfellert sosem sorolták még a legjobbak közé, pedig rutinos és megbízható hálóőr. A bravúrok miatt itt máris előnyben a müncheni csapat.

Védelem (10-8)
A Bayern alig kapott gólt ebben a Bundesliga szezonban, ráadásul arra is képesek voltak, hogy a Juventus, majd a Barcelona ellen kapott gól nélkül lehozzák a negyeddöntőket és az elődöntőket. Alaba a kapu elé érve sem haszontalan, míg a másik oldalon Lahm remekül zárja az egész jobboldalt a támadó Robben mögött, közben pedig kioszt pár minőségi gólpasszt. Badstuber hiányát szinte nem is érzi a bajor gárda. A sárga-feketéknél épp a müncheni nevelés Hummels a legmegbízhatóbb ember, bár Subotic sem egy nyeretlen kezdő, a széleken pedig Piszczek és Schmelzer támogatja az akciókat. Lahm zsenialitása és Alaba elképszető tehetsége miatt itt is müncheni fölény mutatkozik.
Összesen: 19-16

Középpálya (10-8)
Sokan szerelmesek Xaviba és Iniestaba, vagy épp az öreg Pirlo pontos labdáiba, de Schweinsteiger mindent tud, amit ők, csak mellette vezényli az egész csapatot. Javi Martinezzel megoldódott a középpályás takarító szerepe is, nem volt kevés az érte adott 37 millió, de Hoenessék pontosan tudták, hogy ő kell még a Bayernbe. A két szélen Ribery és Robben, őket sem kell senkinek bemutatni. Müller pedig a csetlő-botló mozgását meghazudtolóan mindig jókor van jó helyen. Dortmundi részről a rutinos Kehl és az Alabahoz hasonló tehetségű Gündogan szűr és építkezik, az utóbbi által lefülelt keresztlabdák élményszámba mennek, ez az a tudás, amelyet nem lehet tanítani. Az áruló Júdásnak kikiáltott Götze nagyon fog hiányozni, mert az őt pótoló Grosskreutz szíve és klubhűsége ugyan jóval nagyobb, de tehetsége már kevésbé. Reus és Blaszczykowski közül is inkább csak az előbbi éri el a müncheni szintet, de ő alaposan össze tud kavarni egy egész védelmet. Götzevel is kicsit gyengébb a Dortmund középpályája, nélküle főleg.
Összesen: 29-24

Támadósor (9-10)
Sorról nehéz beszélni, a 4-2-3-1 szisztémát követő német gigászoknál egy-egy emberre építenek. Münchenben ez idén Mandzukic, akinek a góllövés eddig nem annyira ment a BL-ben, ellenben hihetetlen vehemenciával képes rárontani az ellenfél védőire, ha lassan akarják felhozni a labdát. Lewandowskit pedig már fél Európa leigazolná, talán az mindent elmond a teljesítményéről, hogy Neymar után az ő átigazolása foglalkoztatja leginkább a futballvezetőket. Dortmundban ráadásul a csatár befejezésére épül a taktika, emiatt a legvalószínűbb jóslat, hogy a horvátnak sárga lapja, míg Lewandowskinak gólja lesz.
Összesen: 38-34

Edző (10-10)
Az öreg mester és a fiatal zseni, nagyjából így lehetne röviden jellemezni a két trénert. Heynckes a nyugalom öltönyös szobra, ahogy a pad szélén ülve figyel és morfondírozik, hogy aztán felpattanva bekiabálja valakinek a bűnét. Nyugdíjra készült, de nem kizárt, hogy a Real Madrid még visszasírja őt pár év munkára - teljesen érthetően. A méheknél Klopp egy igazi forrófejű, tomboló, melegítős edző, aki képes a vonal mellett együtt sprintelni a szélsőjével, vagy elindulni egy vendettára, ha a pályán valami sérelem éri a játékosait. Klopp az egyetlen guru, aki évek óta folyamatosan olyan taktikát tud kidolgozni, amelyre nem, vagy csak nehezen találja az ellenszert a Bayern. Patthelyzet, két csúcsedző ül a padokon.
Összesen: 48-44

Kispad (10-6)
Gomez, Shaqiri, Gustavo, Pizarro (plusz a hiányzó Kroos és Badstuber) – hol férne bele ennyi sztár a padon? Münchenben simán, és ez egy újabb komoly fegyverük, mivel a Dortmund padján ülő Santana, Leitner, Schieber trió közel sincs azon a szinten, hogy egymaguk új szint vigyenek egy nehéz meccsbe.
Összesen: 58-50

Háttér (10-10)
A Bayern a világ legjobban gazdálkodó klubja, hiszen Uli Hoeness minden adóval kapcsolatos kiskaput ismer. Persze ezeket nem a sportban élte ki, ettől függetlenül sokáig alig költöttek a müncheniek nagytételben játékosra, de ehhez kellett egy olyan színvonalú képzés, amely kitermelte a mostani sztárokat: Lahm, Alaba, Contento, Schweinsteiger, Can, Müller, valamint a hiányzó Kroos és Badstuber is házon belül érkeztek. A Dortmundot 10 éve még egy teljes összeomlással járó csőd fenyegette, onnan tudtak egy okos gazdálkodással és lassú építkezéssel 7-8 év alatt top csapattá fejlődni. Nézőkben sehol sincs hiány, a meccseikre lehetetlen jegyet venni. 
Összesen: 68-60

hirdetés

Forma (10-10)
Felesleges minden leírt szó a müncheniekre, akik Európa legjobb formában levő csapata. A Dortmund pedig Európa második legjobb formában levő csapata, az már az ő pechjük, hogy ugyanabban a bajnokságban szerepelnek. Ahhoz azonban kétség sem férhet, hogy mindkét alakulat megérdemelten jutott a döntőbe.
Összesen: 78-70

A tényekre és a formára építve egy Bayern győzelem tűnik valószínűnek, főleg a kispad minősége billenti a bajorok javára a mérleget. Egyet azonban senki ne feledjen: a Dortmund két évig jobb volt hazai terepen a münchenieknél, ráadásul bajnokin idén is kétszer ikszeltek egymás ellen.
A legvalószínűbb eredmény: 2-1, mivel a bajorok nem tudják tartani majd Lewandowskit, míg a dortmundiak nem tudják majd tartani a teljes bőrnadrágos támadógépezetet.

Címkék: