hirdetés
Mai névnap: Emma

Idén 2 döntő lesz, egyiket Münchenbe, másikat Barcelonába játsszák. A győztes meccselhet még egyet a Wembleyben a Dortmundon testén átgyalogoló Reallal, vagy megint borul a papírforma?  

 

Már a nyakunkon az elődöntök. Kicsit talán illik is értékelni az idei BL szezont, ami nem maradt adós váratlan fordulatokkal, leírt csapatok feltámadásával, körömrágós izgalmakkal, kezdve a csoportkörtől egészen a negyeddöntőkig. Tudjuk jólm ez a BL. Izgalmak ide, meglepetések oda, a sorozat kiegyensúlyozottságát most is jól mutatja, hogy talán Európa top öt együtteséből legalább három most is itt van a legjobb négy között. Minden megtörténhet: egy EL Classico a döntőben, esetleg német házi döntő, véget érhet egy korszak Barcelonában, vagy megverheti újból a Dortmund a Realt. Lássuk mi várható a gigászok csatájában:

FC Bayer München - FC Barcelona (Helyszín: Allianz Arena, Kezdés: kedd 20:45)
Guardiola egykori csapata találkozik a jövőbeni alakulatával. Ez a megközelítés azért is érdekes, mert míg a Barca ugyan szép őszt produkált, rendre még döntetlenre is alig tudja hozni a kiélezett, vagy éppen hozzá hasonló nagycsapatok elleni meccseket. Kicsit mintha Guardiola karizmájáért ordítana a csapat, miközben a Jupp Heynckes-féle München egy BL győzelemmel végleg beteljesül és felvetődik a kérdés: jövőre hova tovább a spanyolt trénerrel? Kicsit mélyebben beleásva a katalánok eddigi mérkőzéseibe, csupán két idegenbeli győzelmet találunk,ez külön nehézségeket ígér számukra. Eközben a bajorok legfőbb gondja, hogy kit ne játszassanak az Allianz gyepén a bombaformában lévő keretből, illetve megtörik-e majd a 300 mérkőzése tartó katalán labdabirtoklási fölényt. A gránátvörös-kékek keretének sarkalatos pontja a védelem. Egyszerűbb lenne felsorolni, ki nem sérült éppenséggel. A hosszú kihagyás után visszatérő Abidal még biztosan nem a régi, Dani Alves és Pique pedig hajlamos a formaingadozásra. Középen a Xavi-Inesta páros sem úgy osztja a gólpasszokat, mint régen. Berozsdásodtak, formaingadozás, Guardiola hiánya, vagy egy korszak véget ér? Azért teljesen nem temetnénk a Barcát, de ha a München presztízskérdést csinál abból, hogy már az első meccsen lerendezze a továbbjutást, akkor most felőrölhetik az ezer sebből vérző Barcelonát.

hirdetés

Barnabás tippje: 2-1, mert Messi egy zseni, betalál és már-már elhiszik a katalánok, hogy van keresnivalójuk. Azonban a sokkból lassan ébredő München a mérkőzés végéig bevág 2 gólt és előnnyel fordul a visszavágóra.

Ádám tippje: Síni fognak a katalánok és a hungarokatalánok, mert 3-1 lesz a vége. Messi egy kobold, Xavi egy törpe, a rendes férfiak ennyi idősen legalább 180 centisre nőnek, mint Gomez, Schweinsteiger és Buyten. Ők szerzik a gólokat, mivel Ribery sem nőtt meg. A végén azonban Neuer valamit nagyon elnéz, de így legalább marad egy kis izgalom jövőhétre.

Borussia Dortmund – Real Madrid CF (Helyszín: Dortmund, Signal Iduna Park, Kezdés: szerda 20:45)
Jürgen Klopp fiai igazi spanyol mumussá váltak az idei kiírásban. Ugyan kicsit kétes körülmények között, de búcsúztatták a Malagát negyeddöntők során, most pedig újból Mourinhoékkal állnak szemben. A csoportkörök során elért hazai 2-1-es győzelem igen imponáló eredmény, sőt a Bernabeuban is csak ikszre futotta a hispánoknak a németek ellen.  Az igazi sztárok egyelőre hiányoznak a keretből, de egy Hummelst, Götzét, vagy épp Lewandowskit a soraiba tudó alakulatnak sem kell szégyenkeznie. A németek igazi erőssége a csapatjáték, nem véletlenül végeztek tavaly a Bayern előtt a Bundesligaban. Madridban idén nehezen indult a szezon. Leginkább egy dízelmozdonyhoz lehetne hasonlítani a blancókat, alig akartak elindulni, aztán szépen lassan begyorsultak, most pedig jobb, ha nem áll senki az útjukba. Botladozások most is előfordulnak, de a bajnokság már egy ideje tét nélküli, és a Galatasaray elleni meccs is érdektelenné vált a 7. percben lőtt idegenbeli góllal, így nem számított a vereség sem. Pont ez a mentalitást jelent majd veszélyt egy olyan csapattal szemben, ami akár a 90 perc leteltével is elhiszi, tud még két gólt szerezni a továbbjutáshoz. A Real motivációját azonban nem kell félteni. Gyakorlatilag csak a BL maradt meg a nagy célok közül, a nagy számok törvénye alapján pedig 10 meccsből valószínűleg 8-at behúzna egy jó formában lévő Madrid, azt a másik kettőt meg már le is játszották a Borussia ellen, még 2 meccsen megszorongatni Ronaldoékat meg már kisebb csoda lenne.

Barnabás tippje: 1-3, ugyanis a Malaga után elvérzik a másik „meglepetés csapat” is. Pechükre, mert nem is játszanak majd rosszul, de CR7 zsenialitása most is gólban fog megmutatkozni, sőt lesz itt még szerencsés Madridi találat is. A németek bánkódhatnak a meddő fölényükön a meccs végén.

Ádám tippje: Időutazás lesz ez, ismétlődik az ősz. 2-1 újra a Borussianak, mert Klopp egyszerre elmebeteg és zseni! Szerintem a visszavágó is újra X lesz, a fehér mez mellé készíthetik a fehér zsebkendőket. Utálom a házi döntőket, de a Bundesliga nem zavar, mert ott senki sem fetreng a földön időt húzva, meg sárga lapért siránkozva.

Címkék:
hirdetés
hirdetés