hirdetés
Mai névnap: Emma

Épphogy csak itt a tavasz, de máris a nyár ízeire koncentrálunk. Ennek a könnyed, mediterrán ebédnek az elkészítéséhez ráadásul még félóra sem kell!

 

Sokszor adódik úgy, hogy csak gyorsan ennének valamit, ami ráadásul könnyű. A tésztaételek focisták és autóversenyzők is fogyasztják egy nagy erőfeszítést igénylő feladat előtt, mivel nem terheli meg a szervezetet. A mediterrán konyhát szintén hasonló okokból szokták ajánlani.
Ezért most meg megmutatjuk, hogy az első mozdulattól a terített asztalhoz való leülésig hogy tudsz 25 perc alatt olyan ebédet csinálni, amire akár vendégeket is hívhatsz. Könnyed étel egy könnyed napra!

hirdetés

Vágj fel egy lilahagymát apróra, majd 3 gerezd fokhagymát is. A lilahagymát üvegesítsd meg egy kis olajon, majd vágjál rá annyi paradicsomot, amennyit jónak látsz. Érdemes 4 felé vágva rádobni a hagymára, mert a héja hamar lefő róla, amiket ha ki akarsz szedni, így sokkal könnyebb. Ha nem zavarnak a paradicsomhéj darabok, akkor vághatod apróra. Kis vízzel öntsd fel, hogy tutira ne égjen le.
Amíg felforr a tészta vize, lesz időd félbevágni pár olívabogyót. Az olíva darabokat, az apróra vágott fokhagymát már csak 2 perccel azelőtt keverd hozzá, amikor úgy látod, hogy kész. Színes borssal, sóval ízesítsd, a mediterrán ízekről pedig lehetőleg a friss bazsalikom és oregánó gondoskodjon. Ezeket a nagyobb boltokban megveheted cserépben, akár napokig is kibírják víz nélkül és lesz valami növény a konyhádban.
A tetejére reszeld a kedvenc sajtodat, tésztának pedig használj csavart fusillit, masnit vagy színes pennét. Amennyiben nem tudod elképzelni az ebédet hús nélkül, akkor vágj fel apróra egy kis csirkemellet, ez gyorsan átsül, így még mindig félóra alatt végzel a főzéssel. Még több zöldség is mehet bele, ebben az esetben cukkini és pritaminpaprika a tipp. Ne főzd agyon őket, hogy megmaradjon az ízük.

Hozzávalók:
- tészta
- 4-5 paradicsom
- 1-2 fej lilahagyma
- fokhagyma
- olaj, só, bors
- friss bazsalikom és oregánó
- olívabogyó

Címkék:
hirdetés
hirdetés