hirdetés
Mai névnap: Máté, Mirella

Király Ádám

2014. január 03. (péntek) 20:53

Összegyűlt a szakma nagyja Telkiben, az MLSZ bázisán. Örömmel, titkoltan kelletlen, de minden csapat edzője, vagy technikai vezetője tiszteletét tette az új szövetségi kapitány, Pintér Attila első nagy közös elmélkedésén. Pinyő ennek örömére egyből megadta a következő évek (hónapok?) zászlókra írandó szent jelszavát: „sikert csakis közösen érhetünk el”. Köszönjük Attila, leülhetsz.

2013. november 09. (szombat) 22:54

007+3 gyönyörű színésznő, akik az elmúlt 40 év során James Bond oldalán tündököltek: segédkeztek a világ megmentésében, küzdöttek a gonosz ellen és magukra vonzották a férfi tekinteteket.

2013. november 09. (szombat) 14:45

Kedvenc cipőboltosunk mindig is híres volt pár dologról. Utálta a feleségét, a munkáját, a gyerekeit és a szomszédokat. Két dolgot azonban imádott: a nudibárt – erről most kivételesen nem lesz szó – és az ezeréves tragacsát, az öreg Dodge-ot, amely ifjú és sikeres éveit idézte.

2013. október 06. (vasárnap) 18:11

Egy amerikai gyorsétterem-lánc, a Carl’s JR nagyjából újra feltalálta a meleg vizet. Előkaparták a legegyszerűbb marketing módszert, s mit ad isten: működik.

2013. szeptember 30. (hétfő) 21:23

Olasz, sportautó, V8-as és mégsem Ferrari – akkor ez csakis egy Maserati lehet, ráadásul minden idők legerősebb közúti változata.

2013. augusztus 30. (péntek) 18:49

Sorra jönnek ki a gyárból az új design-elv szerint készült Jaguarok, mivel a gyár is rájött: ez a külső bármilyen méretben, bármilyen karosszéria változatnak jól áll!

2013. augusztus 10. (szombat) 17:02

Szépség és dinamizmus – ismét nagyot alkotott a Quattro Gmbh, akiknek nem volt nehéz dolga, hiszen az alap Audi A7 is közel jár a tökéleteshez. Így „csak” annyi tennivalójuk volt, hogy megtalálják azt a pár pontot az autón, amit még tovább lehet tökéletesíteni a sportosság jegyében.

2013. augusztus 19. (hétfő) 14:09

Ha már sikerült annyit elérned, hogy rád szánjon pár órát, akkor szánj rá te is pár percet arra, hogy végiggondolod: mi az, amit jobb elkerülni.

2013. július 28. (vasárnap) 17:08

Van néhány klasszikus sportautó, amelynek neve hallatán még azok is tudják, hogy miről van szó, akik alapvetően alig tudnak bármit is a négykerekűekről.

2013. július 28. (vasárnap) 13:05

Gyerekként Te is űrhajós, kukás, kamionos vagy tűzoltó akartál lenni? Futball sztár vagy autóversenyző? Felnőtt fejjel már alig álmodozunk ilyesmin, de most tegyünk kivételt. Mi lenne a legtutibb munka, ha semmi nem számítana és holnaptól válthatnánk.

hirdetés

Top10

5 ok, amiért félrelépnek

Nézz meg egy-két női filmet, valamelyikben tutira a megcsalás lesz az egyik téma. A fikcióknál még
Bővebben

Milyen levelet írj a

Ez nagyban függ attól, milyen hatást szeretnél elérni. Tegyük fel, hogy nem egy egy éjszakás
Bővebben

A magyar nők a

Tudom, hogy titeket a lista érdekel, főleg az első helyezett, de mégis egy szerkesztői sírás a
Bővebben

Hogyan nyűgözhetsz le

A nő nem palacsinta, így nincs hozzá biztos recept, de szerencsére nem is csak egy „elkészítési”
Bővebben

"Egyfajta angol humort

Kitanul egy férfiember egy relatív megbecsült és jó lehetőségeket kínáló szakmát, de mégis vált!
Bővebben

Ez kell neked! - 3D TV

Épp TV-t vennél, de nem tudod melyiket? Összeszedtünk neked 10 remek ajánlatot, olvasd végig és
Bővebben

Hogyan cserkészd be a

Akárki, akármilyen nagydumás is, ha tényleg komolyan veszi az adott nő meghódítását, rögtön érzi a
Bővebben

Nyakkendő kisokos:

Nyakkendőt hordasz minden nap? Csak egyszer szeretnéd felvenni, de akkor tökéletes legyen? Tudj meg
Bővebben

Az 5 leghasznosabb

Sokat vezetsz? Van okostelefonod? Ezeket telepítsd! 5 igazán hasznos alkalmazás autósoknak.
Bővebben

10 német szépség -

A németek sem feltétlenül a szépségükről híresek, ráadásul talán kevesebbet is szerepelnek a magyar
Bővebben
hirdetés