hirdetés
Mai névnap: Jolán

Olasz, sportautó, V8-as és mégsem Ferrari – akkor ez csakis egy Maserati lehet, ráadásul minden idők legerősebb közúti változata.

 

A GranTurismo MC Stradale fejlesztői szerint az autó legnagyobb erénye, hogy nem akar semmi más lenni, csak szimplán pokoli gyors. Semmi felesleges extra, semmi feltűnő design elem vagy kiegészítő – a cél a versenypályák trónja. Ez ráadásul cseppet sem marketing bullshit, mivel a Trofeo-series keretein belül az elődmodell a világ számos, kockás zászlós aszfaltját koptatta már. Persze, azok versenyautóvá átépített utcai autók voltak, de az olaszok azt ígérik, hogy a technikai fejlesztéseknek köszönhetően a jövőre érkező új kiadás utcai változata közel lesz az előző gyártás versenyváltozatához.

Hogyan érhet fel egy modellfrissítés egy versenyautósítással? Egyszerű a képlet: megnézték, mit változattak a pályákra. Egyrészt könnyítették a kasztnit, így most kidobtak belőle néhány extrát, karbonra és alumíniumra cseréltek mindent, amit csak lehetett. A mostani 4 személyes változat súlya megegyezik az előző kétüléses verziójával, az 1700 kg pedig cseppet sem filigrán, de ebben a kategóriában még elfogadható.

Csavartak egyet a V8-ason, most 460 lóerőt teljesít a 4.7-es motor, végsebessége 303 km/h, 100-ra pedig 4.5 másodperc alatt gyorsul. Ezt segítendő csaptak hozzá egy új automatát is, amely szerényen MC RaceShift névre hallgat, és a plázás parkolóhely kereséstől az esős Nürburgringig bármilyen helyzetben tökéletesen teljesít. Három előre programozott vezérléssel rendelkezik: Automata, Sport és Verseny mód.
Kicsit játszottak a mérnökök a motor-váltó elhelyezkedéssel is, így 48-52 arányban tehénkedik a kaszni a tengelyeken, ez nagyjából a legoptimálisabb alap versenybeállítás. Olaszokról lévén szó, egy másik tésztaevőtől kértek gumit, így a minimum 20 colos kerekeken speciális Pirelli PZero Corsa gumik kopnak.

Hogy milyen speciális figyelmet követel egy bivalyerős utcai sportkocsi fejlesztése, illetve hogy mennyi köze van a motorsportoknak a közúti fejlesztésekhez, arról sokat elmond az, ahogyan az aerodinamikát fejlesztették. Rájöttek, hogy ha más irányban terelik a karosszéria körül a hűtőrácsokon kilépő forró levegőt, akkor 25%-kal nagyobb leszorító erő juthat 140km/h fölötti sebességnél a hátsó tengelyre. Ebben segít a teljesen egyedi diffúzor.



Maserati GT MC Stradale (2014) műszaki adatok:

  • Hosszúság    4933 mm
  • Szélesség     1915 mm
  • Magasság    1343 mm
  • Tengelytáv    2942 mm
  • Fordulókör    10,5 m
  • Csomagtartó    320 l
  • Üzemanyag tank    90 l
  • Önsúly    1700 kg
  • Első kerekek    255/35-ZR20
  • Hátsó kerekek    295/35-ZR20
  • Hengerek    V8 90°
  • Lökettérfogat    4691 cm³
  • Max. telj.    338 kW (460 LE) / 7000
  • Max. nyomaték    520 Nm / 4750
  • Végsebesség     303 km/h
  • 0-100 km/h    4,5 s
  • Átlag fogy.     14,4 (l/100 km)

 

hirdetés